Ma este valaki küldött nekem egy videót kérdezve, hogy mit gondolok róla. Már lefeküdni készültem, gondoltam majd holnap megnézem, de rákattintottam. Nagy hiba. Most itt ülök és riadót fújok. Riadó, mert a video első látásra elragadó, sok-sok munkával megalkotott video, gyönyörű tájképek, szentimentális hangulat, magyar felirattal ellátva, lényege pedig ez: Köszönjük koronavírus. A közel 3 perces video arra épül, hogy köszönjük korona vírus, hogy mi mindent megállítottál ebben a világban, mi mindent felbolygattál körülöttünk, majd a végén felszólítja a video a nézőt „Legyél hálás, legyél éber, a dolgok már soha nem lesznek olyanok, mint eddig voltak!” Ennél a résznél kéne zokogva kardomba dőlni, nekem is és mindenkinek, aki megnézi.
Nem mehetünk egy olyan szégyen alapú identitást alakító gondolkodás felé, ahol a tragédiáért kell hálásnak lennünk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a szégyen lassan tele csepegje lelkünket, miszerint mi vagyunk a hibásak a vírusért és mi csak hálával tartozunk a vírusnak. Ez nem művészi, nem elgondolkodtató, hanem ez bántalmazó! Hangosan mondom: EZ A CSENDES BÁNTALMAZÁS! A szégyen elhallgattatja a sebzett embert, hogy ne sírj, hisz miattad van szenvedésed, te vagy a hibás. A szégyen kialakításának lényege, hogy a szenvedővel el kell hitetni, hogy szenvedése az ő hibája és még hálás is lehet, hogy életében lehetőséget kapott a változásra szenvedése által!
Nem! Józanság! Szenvedéseink, küzdelmeink kihozzák belőlünk legmélyebb meggyőződéseinket, s csodálatos módon, sokszor pont az együttérzést és az összetartást. De ez nem a szenvedés gyümölcse, hanem lelkünk rejtett gazdagsága. Isten képmására teremtettünk, mindannyian Isten arcának törött cserépedényei vagyunk. Igen, csodálatos az önvizsgálatra való készségünk, a jobbításra való törekvésünk, a szeretetre való igyekezetünk és a kapcsolatainkért való kockázatvállalásunk! Mindez Isten arcának lenyomata bennünk, az a mély emberi szépségünk, amire Isten azt mondja: Szeretem és gyönyörködöm benne!
Nem értjük a szenvedést, tele vagyunk miértekkel, de egy biztos, nem támogathatjuk a szégyen szavait. Nem veszhetünk el a lelketlen szentimentalizmusban azokért, akiket most siratunk, a mai napon gyászolt 8 magyarért! Azért a 15 495 emberért, aki életét vesztette a koronavírus miatt. Az ő feleségeikért, férjeikért, gyermekeiért, unokáikért, barátaikért, álmaikért, terveikért, kertjeikért, nyaralásaikért, az ÉLETÉRT! Ha csak 1 halálos áldozat lenne, őérette sem engedhetnénk ilyen szégyent be!
Ha valamiért hálásak lehetünk, az nem a koronavírus, hanem a mi életünk, a szeretteink élete, a 8 magyar élete, a 15 495 ember élete, a feleségeik, férjeik, gyermekeik, unokáik élete! Hálásak lehetünk az ÉLETÜKÉRT, az ÉLETÉRT!
A tragédia láttán hozhatunk döntést az élet mellett, újra tervezve, talán, mint soha eddig, hisz ez az újra tervezői képességünk, ez a mi lelki rugalmasságunk! Ez a mi lenyűgöző vonásunk, az ellenállóképességünk! Ez az újra tervezésre való képesség, a másokért kinyúló együtt érző kéz, ez a mi szégyen nélküli gyönyörű életerőnk, életszeretetünk! Most erre van szükségünk!