‘Emberként az emberért’
Csapatunk vezetője az alapító, Tapolyai Emőke. Folyamatosan fejlesztjük szakmai tudásunkat és dolgozunk azon, hogy az ember spiritualitásának és lelki dimenzióinak összefüggését is megértsük a Biblia fényében. Megközelítésünk alapja, hogy emberi kapcsolatokban szerzett sérülésekből a legjobban biztonságos emberi kapcsolatokban tudunk gyógyulni, azokban tudunk újra erőre kapni. Mottónk, hogy „Emberként az emberért” kell működnünk ahhoz, hogy valódi változások részesei lehessünk.
Több, mint 20 éve hivatásom, hogy embereken segítsek. Embereken, akik felismerték, hogy van olyan problémájuk, melyet nem tudnak egyedül, családjukkal, párjukkal vagy lelki gondozójukkal megoldani. Embereken, akik felelősséget vállalva tetteikért beállnak megküzdeni – ezúttal saját magukért.
Diplomámat – M. A. Klinikai- és Pasztorál Pszichológia – az Ashland Theological Seminary-n szereztem, amely az Ashland University (Ashland, Ohio, U.S.A.) tagozata. Azon szerencsések között vagyok, akik Lux Elvirától tanulhatták a szakmát.
Szeretem az emberi lelket, de nem fürkészni, hanem felemelni, erősíteni, bátorítani, vele együtt gondolkodni, felfedezni és alkotni. Hiszem, hogy a saját életemre és a hozzám hozott problémákra is van megoldás, létezik fejlődés és kibontakozás, igaz, néha küzdelmek árán.
A Kandela központban szakmai – módszertani vezetőként vagyok jelen, és elhivatásom a keresztény lelkiség munkánkba való integrálása. Ez a szerep lehetőség arra, hogy egy ragyogóan tehetséges és lelkes csapattal, megsokszorozott erővel és kapacitással még többeknek tudjak közvetve is segíteni
A legjobb történetekben a főhős élete kalandokban gazdag, ha időnként kudarcot is vall, jellemfejlődésen megy át, és a végén ő lesz a győztes. Mindenkinek vannak olyan életszakaszai, amikor nehéz a saját történetében főhősnek lenni, mert a harc, amit magával vagy a környezetével vívnia kell, erején felülinek tűnik. Ilyenkor nem működnek a jól bevált módszerek, és a helyzet annyira új lehet, hogy a megoldása is új eszközt igényel. Gyorsan változó világunkban szükség lehet arra, hogy tanácsot, segítséget kérjünk. Várom azokat, akik valamiért nem találják az eszközt érzelmi csatáik megvívásához, vagy kapcsolati konfliktusok megoldásához. A segítőbeszélgetések keretében olyan erőforrásokra bukkanhatunk, melyek addig rejtve voltak előttünk. Keresztény szakemberként hiszek abban, hogy az elfogadáson, a bizalmon, a szereteten és a másik megértésén keresztül a kapcsolódásunknak gyógyító ereje lehet önmagunkkal, más emberekkel vagy akár az Istennel való kapcsolatunk elakadásaiban.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
• Alacsony önértékelés
• Önismeret
• Konfliktuskezelés
• Kommunikációs készség
• Asszertivitás
• Karrier elégedettség, szakmaváltás
• Munkahely váltás
• Társunk ismerete
• Családi konfliktusok
• Gyermeknevelés
• Nehéz életszakaszokkal, krízisekkel való megküzdés
• Veszteség és gyász
• Spirituális, lelki kérdések
• Elszakadás otthonról
• Személyes határok
Pszichológus diplomámat 2003-ban szereztem meg a Debreceni Egyetemen kiváló minősítéssel. Ezt követően a közszférában helyezkedtem el, ahol másfél évtizedig dolgoztam főállásban, pszichológus, mentálhigiénés tanácsadó, családgondozó és mediátor munkakörökben. Tereptanárként a jövő segítő szakembereinek felsőoktatási képzésében is részt vettem.
Munkám során szinte minden korosztállyal foglalkoztam már a kamaszoktól az idősekig. A négyszemközti segítő tevékenység mellett párokkal, családokkal és csoportokkal is dolgoztam.
Szabadidőmben dalokat írok, futok és a feleségemmel túrázom. Istenkapcsolatom felnőttkoromban erősödött meg igazán, és a mai napig is alakul, fejlődik. Hitem nagyon komoly erőforrást jelent számomra.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
• életvezetési nehézségek
• elakadások
• önértékelési problémák
• szorongás
• családi konfliktusok
• párkapcsolati problémák
• válás
• munkahelyi stressz
• életközepi válság
• gyász
Mint mindenki más, nagy és nehéz kérdésekkel indultam az életnek. Először a teológia világában igyekeztem tájékozódni. Ebben a keresésemben személyes hitre jutottam, majd tanulmányokat folytattam a TCM Nemzetközi Vezetőképző Intézet Cincinatti Bibliaiskolájában, az ausztriai Edelweiss-ban, amit Master of Divinity képesítéssel zártam le.
Ezután indultam segítő szándékkal a fájdalomban, bántalmazásban, krízisekben vergődő emberek felé.
Ehhez találtam segítséget, tájékozódási pontokat és eszközöket – Istenhitem mellett – a mentálhigiénés képzésben. A Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karán szociális és családsegítő lelkigondozó szakképzettséget 2011 júniusában szereztem.
Vallom, hogy minden ember szívének ajtajához van egy kulcs, ami nyitja a bezáródott szív ajtaját. Néha nagyon egyszerű megtalálni ezt a kulcsot, néha azonban hosszú utat kell bejárni, míg megtaláljuk.
Krízisek, nehézségek, fájdalmak, gyász idején képesek vagyunk magunkba zárkózni, elérhetetlenné válni, fájdalomcsillapításokba menekülni. Szakmai elhívásomnak érzem, hogy ilyenkor segítségére legyek annak, aki keresi önmagához, és a környezetéhez vezető utat.
Kész vagyok segíteni azoknak a hozzám fordulóknak, akik kilátástalannak látják életüket, és segítséget kérnek abban, hogy felcsillanjon előttük valami remény.
Feleségemmel, Gabival 2012-ben szerveztünk először házashétvégét az ausztriai Lachtal-ban, ahol azóta is évente találkozunk gyógyulásra, megújulásra váró házaspárokkal. Évente 4-5 alkalommal, különböző témákban több előadóval kerülnek megrendezésre ezek a 3 napos programok. Az elmúlt 10 évben kb. 800 házaspárral vonultunk el csendeshétvégékre, hogy segítségül legyünk a házasságuk megerősítésében, megújításában.
„A szeretet sosem ítél el azért, mert eltévedtél, de a szeretet nem is hagy ott egyedül.” William Paul Young
A jó pszichológus nem vezető, hanem útitárs. A jó pszichológus nem kijelent, hanem kérdez. A jó pszichológus nem megítél, hanem elfogad. A jó pszichológus nem azt nézi, miben vagy gyenge, hanem hogy mik az értékeid. A jó pszichológus nem a saját képére akar formálni, hanem segít, hogy azzá legyél, amilyennek Isten elképzelt!
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
- önértékelési problémák
- életvezetési nehézség
- szorongás
- depresszió
- kapcsolati problémák
- életcél, hivatás keresés
- stressz
- családi, házassági konfliktusok
- hitéleti, Isten-kapcsolati válság
Hitem szerint mindannyian csodák vagyunk, egytől egyig Isten egyedi és megismételhetetlen remekművei. Családanyaként nap mint nap megélem ezt a rácsodálkozást, milyen gyönyörű teremtmény az ember. Pszichológusi hivatásomban is azt tapasztalom, hogy az élet megpróbáltatásai ellenére mindannyiunk bensőjében felfedezhető a változásra, megújulásra képes csodálatos lényünk, és legbelül ott sejlik egy reményteljes jövő képe. Ennek előhívásához és az (ön)gyógyító folyamatok beindításához a hozzám fordulóknak türelemmel, őszinteséggel, elfogadással, együttérzéssel, közös gondolkodással, személyre szabott eszközök alkalmazásával tudok segíteni.
Szeretettel várom azok jelentkezését, akik:- nehézségeket élnek meg a stressz okozta testi-lelki tüneteik miatt
- szeretnék elmélyíteni önismeretüket
- régóta gyermekáldásra vágynak
- valamilyen nagy döntés előtt állnak
- önértékelésükben kívánnak fejlődni
- konfliktuskezelési problémával bírnak
- párkeresési elakadással küzdenek
- veszteségen mennek keresztül
- küzdenek a munka és magánélet egyensúlyának felborulásával
- elakadást tapasztalnak életvezetésükben
Mindannyian vágyunk az otthonra. Otthonra lelni önmagunkban, a családban, a kapcsolatainkban, megtalálni a helyünket a világban. Ott van bennünk a vágy a szeretetre, az elfogadásra, az önmagunkkal és másokkal való kapcsolataink teljesebb megélésére. Az otthonra találás útja sokszor tele van akadályokkal, mint például bejáratott negatív automatikus gondolatokkal, saját magunktól vagy másoktól jövő magas elvárásokkal, megfelelni akarással, kudarctól vagy a jövőtől való félelemmel, különböző sebzettségekkel. Ebben az útvesztőben egyedül nehéz megtalálni a helyes irányt. Ilyenkor jól esik, ha van valaki, aki megértéssel, őszinte elfogadással, támogató szeretettel fordul hozzánk, aki velünk együtt jön a belső utunk egy szakaszán. Keresztény pszichológusként az a vágyam, hogy az Isten által tisztogatott szemüvegen keresztül lássam a hozzám fordulókat, és az Ő eszközeként segítsek nekik az elakadásaikban, az igazi békesség és szabadság megtalálásában.
Iskolapszichológusi munkám során különféle élethelyzetben levő gyerekkel, szülővel, pedagógussal találkozom. Az iskolai, illetve a sok éves multinacionális cégnél szerzett tapasztalataim, valamint a külföldi képzéseim által, gazdagodott a látásmódom, ezáltal sok különböző háttérből jövő emberhez tudok kapcsolódni.
Tanulmányaimat a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológiai karán kezdtem, majd a mesterszakot az ELTÉ-n folytattam klinikai és egészségpszichológia szakirányon, ugyanitt végeztem el a Tanácsadó Szakpszichológus képzést is. Később Személyközpontú Tanácsadó képesítést szereztem, illetve család és párterápiás képzésben vettem részt.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban::- Önismeret
- Életvezetési tanácsadás
- Stresszkezelés
- Hitbeli kérdésekkel összefüggő lelki problémák
- Határkonfliktusok
- Kapcsolati nehézségek
Pszichológusként az ELTE-n diplomáztam 2008-ban, majd a Debreceni Egyetemen szereztem klinikai szakpszichológusi diplomát. Előtte pedagógusként dolgoztam. Jelenleg tanítok a felsőoktatásban és a pszichológusképzésben.
Dolgoztam kórházban, az egészségügy több intézményében, a közoktatásban, korai fejlesztő központban. Főként kamaszokkal, fiatalokkal, családokkal, illetve súlyos beteg és/vagy sérült gyermeket nevelő felnőttekkel, súlyosabb krízisben lévő családokkal foglalkoztam eddig.
Mindannyian sebzettek vagyunk, a gyógyuláshoz szükségünk van Isten gondoskodására, kegyelmére. Lehetnek olyan élethelyzetek, elakadások, ahol az embertárssal való személyes kapcsolat is szükséges a gyógyuláshoz, Isten erejének megnyilvánulásához, közvetítéséhez. Szakemberként is próbálok Isten eszköze lenni, az általam tanultakat, szaktudásomat, tapasztalataimat kamatoztatni, ezáltal embertársaimat szolgálni.
A pszichológiai konzultációkra, ülésekre szeretettel várom azokat, akik
- szeretnék önismeretüket fejleszteni
- életvezetésükben elakadtak, krízishelyzetbe kerültek (pl. munkahelyi konfliktusok, egyetemi vagy egyéb tanulmányi nehézségek, gyász, életciklus váltás, fiatalként az önálló élet elkezdésével kapcsolatos problémák, nyugdíjazás stb.)
- testi betegséggel küzdenek, vagy a közeli hozzátartozójuk szenved valamilyen testi/lelki betegségben
- családi és/vagy párkapcsolati konfliktusaik vannak
- gyermeknevelési kérdésekben elbizonytalanodtak
- a stressz, szorongás tüneteit érzékelik magukon
- hitbéli kérdésekkel összefüggő lelki problémájuk van
Mindegyik életszakasznak megvan a maga szépsége és nehézsége, de senki sem kerülheti el az útvesztőket. Az elakadások életünk szerves részei, amelyek növelhetik a lelki ellenálló képességünket és az önmagunkba vetett hitünket. Sokszor azt gondoljuk, hogy egy elakadás a végállomás, de valójában csak egy mérföldkő. A továbblépés lelki folyamatait türelmes léptekkel és új eszköztárral érdemes kiépíteni. Keresztény szakemberként hiszek abban, hogy közös munka által az önmagunkkal és a környezetünkkel kialakult elakadásokat újraértelmezhetjük és erőforrásokká átalakíthatjuk.
A kulcs sok esetben a saját kezünkben van, ahogyan a döntés is; az előrelépés ajtaját nyitjuk ki vagy a szorongásét? Haragszunk vagy megbocsátunk? Határt húzunk vagy tovább tűrünk?
Feladatomnak tekintem, hogy segítsem a hozzám fordulókat, társukká szegődjek az élethelyzeteik útvesztőiben.
Fordulhat hozzám bizalommal a következő témákban:
- önbizalom
- önismeret
- szorongás
- érzelmi elakadások – személyes határok
- család és más kapcsolatok nehézségei
- kommunikációs nehézségek
- hitbeli elakadások lelki folyamatai
Minden ember életében vannak olyan időszakok, amikor különböző tényezők miatt a lelki egyensúly felborul. A mindennapok elszürkülnek, sőt, kifejezetten nehézzé válhatnak. Van, hogy könnyen felismerjük a kiváltó okokat, de előfordulhat, hogy nem tudjuk pontosan, mi okozza a jóllétünk megingását.
Szeretem meghallgatni az embereket, megismerni az egyéniségüket és élettörténetüket. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek egy biztonságos, támogató légkör kialakítására, ahol a hozzám fordulók nyíltan megoszthatják nehézségeiket, és tapasztalhatják, hogy az élet kihívásaival nem kell egyedül megküzdeniük. Elkötelezett vagyok amellett, hogy megerősödésük, megújulásuk útján támogatást nyújtsak függetlenül attól, milyen háttérből jönnek, vagy éppen hol tartanak életükben. Hiszem, hogy Krisztus is így áll hozzánk emberekhez, mindig készen a gyógyító munkára, függetlenül attól, mit tettünk vagy tapasztaltunk.
Pszichológusként célom, hogy a hozzám fordulókat teljeskörűen támogassam a testi, lelki és érzelmi jóllétük helyreállításában, hiszen ezek összefüggenek. Munkám nem csupán a tünetek kezeléséről szól – fontosnak tartom, hogy segítsem az egyéneket önismeretük és érzelmi tudatosságuk fejlesztésében is. Ezáltal jobban megérthetik önmagukat, a környezetüket, és sikeresen kezelhetik életük kihívásait.
Tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem, ahol mesterképzésem fókuszában a klinikai és egészségpszichológia állt. Az évek során lehetőségem volt különböző országokban és kulturális környezetekben tapasztalatokat szerezni. Ez nagyban hozzájárult a különböző hátterekből jövő emberek megértéséhez.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
- Életvezetési nehézségek
- Stresszkezelés
- Határkonfliktusok
- Szorongás
- Érzelmi nehézségek
- Önismeret
- Konfliktuskezelés
- Hitéleti válság
- Önértekelési problémák
Mindannyiunk életében vannak nehézségek, ez természetes. Van, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amikkel nem tudunk megbirkózni, vagy akár hosszú időn át is megterhelhet minket egy kérdés vagy állapot, pedig szeretnénk rajta változtatni. Ilyen helyzetekben külső segítségre van szükségünk, egy segítőre, aki megérti a nehézségeinket, együtt tud érezni velünk, és támogat a megoldás megtalálásában. Keresztény hívő pszichológusként ilyen segítő szeretnék lenni a hozzám fordulók számára felhasználva a saját életemben megélt megpróbáltatások tanulságait is.
Személyes tapasztalataim alapján két dologban biztos vagyok. Egyik, hogy minden helyzetben van lehetőség lépéseket tenni a helyreállás, lelki gyógyulás irányába, nincs reménytelen eset. A másik, hogy a lelki fejlődés folyamata nem egy újabb feladat vagy teher, hanem egy különleges, magával ragadó belső munka, ami fontos tapasztalásokat, felismeréseket hoz elő. Vagyis mindaz, amit önmagunk egészségéért vállalunk, egyben a saját kibontakozásunkat, gazdagodásunkat és a belső szabadságunkat is szolgálja. Lelkileg helyreállni felemelő! Ezzel bátorítok mindenkit arra, hogy reménységgel induljon el a belső gyógyulás, helyreállás, újrakezdés útján.
Fordulhat hozzám bizalommal a következő témákban:
- önbizalom, önértékelési problémák
- szorongás
- önismereti kérdések
- érzelmi elakadások, nehézségek
- személyes határok zavara
- család és más kapcsolatok nehézségei
- kommunikációs nehézségek
- hitbeli elakadások lelki folyamatai, spirituális kérdések
A Semmelweis Egyetemen szereztem mentálhigiénés, lelkigondozói diplomát, majd a Napfogyatkozás Egyesületnél gyászcsoportvezetői- és gyásztanácsadói képzést végeztem.
Lelkigondozóként dolgoztam az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatnál és a Váci Egyházmegye két kórházában (Cegléden és Vácott). A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál gyászcsoportokat vezettem és egyéni gyásztanácsadást folytattam.
Férjemmel három kisfiút nevelünk, szabadidőmben futok, nagyokat főzök, olvasok. Mindezek mellett legjelentősebb erőforrásom Istenkapcsolatom.
Miben tudok segítségére lenni? Abban, hogy szembe tudjon nézni azzal, ami VAN. Mert a valósággal való kapcsolat gyógyít. Segítőbeszélgetésben kibogozhatjuk az összekuszálódott érzelmi szálakat önmagával, másokkal és a közösséggel való kapcsolataiban.
Segíthetek, hogy megtalálhassa a kiutat a nehéz helyzetekből; a nehézségekkel könnyebben megküzdhessen, a változásokhoz jobban alkalmazkodhasson, a veszteségekben is élhetőbb hétköznapjai lehessenek, jobban kezelje a stresszhelyzeteket és hogy megtalálja (testi és) lelki egyensúlyát.
Együttérzéssel, nyitottsággal fordulok ön felé, a tisztelet minden Életnek jár. Keresztény szakemberként hiszek az őszinte, elfogadáson és bizalmon alapuló kapcsolódás gyógyító erejében. Hivatásom, hogy abból a sok Jóból, amit kaptam, továbbadhassak.
Forduljon hozzám bizalommal az alábbi témákban:
- önismereti és életvezetési kérdések
- krízishelyzetekkel való megküzdés
- bármilyen helyzet, ahol veszteséget él meg (szeretett személy elvesztése, sérült gyermek a családban, meg nem született magzat, válás, szakítás, munkahely elvesztése, bizalom vagy biztonság elvesztése…)
- stresszkezelés, szorongás csökkentése, érzelemszabályozás (gyakorlati példákkal)
- testi betegséggel küzd, vagy közeli hozzátartozója szenved valamilyen testi/lelki betegségben
- kapcsolati nehézségek
- hitbeli kérdésekkel összefüggő lelki problémák, spirituális kérdések
„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről … És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.” Jób 2,11.13
Amikor valami baj ér minket, amikor valami fáj, amikor egyáltalán nem sikerül semmi, amit szeretnénk, amikor kilátástalannak éljük meg a helyzetünket, akkor az segít, ha valaki leül mellénk, és először meghallgat, megért, jelen van, támogat, majd szeretetével türelmesen kíséri a bennünk megszülető megoldást, az elindulást és a fejlődés kibontakozását.
Segítő szakemberként 20 éve igyekszem mellé állni, vagy még inkább mellé ülni a hozzám fordulónak, hogy érezze, nincs egyedül a problémájával. Hiszem, hogy a legnehezebb helyzetekben is sokat jelent, ha valaki érzi: nincs egyedül. Szakmai tapasztalataimat és személyes megéléseimet ötvözve segítek abban, hogy közösen rátaláljunk a megoldás kulcsára.
Hiszem, hogy életünk során nem vagyunk teljesen egyedül hagyva, kiszolgáltatva a véletlen rideg szeszélyének, hanem van Valaki, aki személyesen nyomon követi az életünket, és még a legkilátástalanabb helyzetben is elérhető közelségbe jön, hogy kapcsolatba léphessünk Vele.
Szeretettel fogadom azok jelentkezését, akik megtisztelnek bizalmukkal, és meghívnak, hogy egy időre kísérőjük legyek a következő területeken:
- életvezetési kérdések
- veszteségek feldolgozása
- munkahelyi konfliktusok
- egészség, betegség
- párkapcsolati nehézségek
- házasság, gyermekvállalás
- spirituális kérdések
- válás, különélés, mozaikcsalád
- hitbeli elakadások
Keresztény pszichológusként hiszem, hogy a gyógyulás és a fejlődés egészséges kapcsolatban történik – önmagunkkal, másokkal és Istennel. Munkám során elfogadóan, együttérzően és figyelemmel kísérem a hozzám fordulókat. Abban támogatom őket, hogy jobban megismerjék, elfogadják és megszeressék önmagukat, és így teljesebb, harmonikusabb életet élhessenek.
Életemben mindig fontos szerepet töltött be a sport: 9 évig versenyszerűen eveztem. Ifjúsági világbajnokságon 7. helyezést értem el, és többször szereztem korosztályos, valamint felnőtt magyar bajnoki címeket.
Az evezés számomra mindig a teljes jelenlétről szólt: amikor elrúgtam magam a stégtől, minden gondom a parton maradt. A vízen már csak a hajó futására kellett figyelnem. Ma már a futás váltotta fel az evezést, de a sport által tanult értékek ma is velem vannak. Megtanultam, mit jelent izgulni egy verseny előtt, hogyan kell kitartani az utolsó métereken, mit jelent vesztesként felállni, és milyen érzés kemény munkával győzni. Az alázat, a kitartás, az Istenbe vetett bizalom mind ebben az időszakban mélyült el bennem. Gyakran indítottam a versenyeimet egy imával: „Legyen meg a Te akaratod.”
Pszichológusként szeretném továbbadni a hozzám fordulóknak mindazt, amit a sport és a hit tanított: hogy erőt találhassanak a mindennapi küzdelmekben, teljesítményhelyzetekben és életük fontos döntéseiben.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
- Önismeret
- Stresszkezelés
- Szorongás
- Motiváció
- Teljesítmény
- Kiégés
- Munka-magánélet egyensúly
- Test(mozgás) és lélek harmóniája
- Sportpszichológia
Életünk során mindannyian sokféle nehézséggel, problémával, fájdalommal küzdünk. Némelyekkel egészen jól boldogulunk, de időnként a nehézségek mennyisége, intenzitása, tartóssága annyira leterhelő, annyira elárasztó, hogy szükségünk van egy kis lélegzetvételre, egy nyugodt menedékre, ahol átgondolhatjuk, újraszervezhetjük magunkat. Az élet számtalan csodája közül az egyik éppen az, hogy nehézségeink leküzdéséből növekedés, fejlődés, megértés, lelki érettség fakadhat. Ezekben a krízishelyzetekben fogékonyak vagyunk a tanulásra magunkról, másokról, a kapcsolatokról, a világról, Istenről. Ilyenkor segítséget kérni azt is jelenti, hogy megtapasztalhatjuk, hogy a terheinket nem kell egyedül viselni, tudatosak vagyunk abban, hogy dolgozunk magunkon, felelősséget vállalunk saját életünkért. A professzionális segítségnyújtásra még inkább igaz, hogy növekedésünk kínjai közepette hamarabb kerülhetnek felszínre rejtett képességeink, fedezhetjük fel kihasználatlan erőforrásainkat, és válunk képessé új minőség létrehozására. Mélyen hiszek abban, hogy ezekben a sokszor kilátástalannak tűnő nehéz helyzetekben és nehéz érzések között is van választási lehetőségünk, van szabad akaratunk arra, hogy hogyan viszonyulunk, hogyan reagálunk, hogyan éljük meg kihívásainkat.
Hívom és várom szeretettel, ha életvezetési, kapcsolati (munkahelyi, társas, pár- és/vagy családi) problémákkal küszködik, krízishelyzetben van; szeretne megértést és reményt kapni és adni, jobban érteni önmagát, szeretteit, környezetét, hatékonyabban szabályozni saját érzelmeit, gondolatait, eredményesebb viselkedési repertoárt kialakítani, vagy egyszerűen szeretne fejlődni, teljesebb és elégedettebb életet élni. Pszichológusként az egyéni munka mellett pár- és családterápiával, valamint mediációval is foglalkozom, hiszen társas és családi kapcsolataink nagymértékben befolyásolják mentális jóllétünket, hiszen kapcsolatainkban sokszor sebzünk és sebződünk, de gyógyulhatunk és gyógyíthatjuk is egymást.
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
- Önismereti kérdések (önbizalom, önértékelés, identitás, életcélok)
- Önszabályozási nehézségek (halogatás, perfekcionizmus, impulzuskontroll problémák)
- Érzelmi nehézségek (szorongás, túlzott stressz, feszültségek kezelése)
- Életvezetési nehézségek, elakadások, krízishelyzetek (fiatal felnőttkor, felnőttkor, érett felnőttkor)
- Pályaválasztás, egyetemi tanulmányok, pályakezdés, kapunyitási pánik
- Munkahelyi stressz, munkahelyi konfliktusok, munkahely- és/vagy pályaváltás
- Életközepi válság
- Párkapcsolati problémák
- Gyermekvállalás, szülővé válás, családi életciklusváltások megsegítése
Munkám középpontjában mindig az emberi életút kísérése és az élet támogatása állt. Tudom, hogy mindannyiunkban ott rejlik az a rejtett minőség, ahová felnövekedhetünk, akivé válhatunk, akinek Isten megálmodott minket. Azon munkálkodom, hogy ennek felfedezésében segítsek. Igyekszem a megsebzett, útját kereső, elakadásban lévő, veszteséget megélő embert támogatni. Tizenhárom évig dolgoztam családlelkészként és mentálhigiénés lelkigondozóként egyének és családok mellett. Saját életemben is megtapasztaltam, hogy mit jelent testi, lelki, hitbeli és spirituális küzdelmekben utat keresni és utat találni. Keresztyén hitem, élet és világszemléletem adja gyökerét és alappillérét segítő munkámnak. Három kamasz–felnőtt fiú édesanyjaként nap mint nap tapasztalom a kapcsolatok és az életfordulók kihívásait és ajándékait. Hiszem, hogy életünk mindig összekapcsolódik másokkal és a kapcsolatokban rejlő erő gyógyulás és forrás lehet.
Szeretek a világ szépségére rácsodálkozni, olvasni, túrázni, természetet járni és új helyeket felfedezni. Hiszem, hogy az élet minden küzdelmével és fájdalmával együtt is gyönyörű ajándék.
Képzettségem: a Károli Egyetemen végeztem lelkészként 2001-ben, a SOTE mentálhigiéné lelkigondozó képzésén 2013-ban, kontextuális lelkigondozóként végeztem 2015-ben, gyásztanácsadó végzettséget szereztem 2018-ban. Jelenleg családkonzulens szakirányú továbbképzésben veszek részt.
A következő témákban bizalommal fordulhat hozzám:
- Életvezetési kérdések
- Spirituális, lelki kérdések, vívódások, elakadások
- Kapcsolatokban nehézségek, konfliktusok
- Veszteség és gyász
- Önbizalomhiány, alacsony önértékelés
- Nehéz életszakaszokkal, krízisekkel való megküzdés
- Családi kérdések, gyermeknevelés
Mindannyian kapunk örömöket, és kapunk sebeket, nehézségeket is az életünkben. Mindenki mással küzd, de mindenki küzd valamivel. Történetünk megértése és sebeink begyógyulása fejlődésünk és növekedésünk alapját teremthetik meg. Szeretnék a munkámban emberként jelen lenni és a hozzám fordulóknak egy olyan biztonságos közeget teremteni, ahol legmélyebb fájdalmaikkal is szembe tudnak nézni, hogy ezek ne megkötözzenek, hanem tekintetüket a remény felé, a jövőbe tudják irányítani. Bár bizonyos helyzetek tűnhetnek kilátástalannak, meggyőződésem, hogy munkával, egymás meghallgatásával, őszinte megértésével és hittel minden gödörből ki lehet mászni.
Magánéletemben és munkámban egyaránt hitemre támaszkodom. Hiszem, hogy szakmámban történő gyógyulás Isten munkája, én csak egy közvetítő vagyok.
2018-ban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetem klinikai és egészségpszichológia szakirányán, 2017 óta a Magyar Családterápiás Egyesület tagjaként végzem a család- és párterápiás képzést
Forduljon hozzám bizalommal a következő témákban:
• Önismereti fejlődés
• Szorongásos panaszok
• Párkapcsolati nehézségek, elakadások
• Határkonfliktusok
• Életszakasz váltásokhoz kapcsolódó nehézségek
• Életviteli tanácsadás
• Kultúraközi nehézségek
• Beilleszkedési nehézségek
Mindannyiunk életében vannak olyan megterhelő időszakok, kilátástalannak tűnő helyzetek, fájdalmas kapcsolatok, amik mintha túlnőnének rajtunk, amiknek a megoldásához nincs megfelelő eszközünk, vagy elég erőnk. Ilyenkor nyújthat segítséget egy olyan kapcsolat, amiben kifejezhetőek az érzelmek, megtapasztalható a megértettség, az elfogadás, a személy egyediségének tisztelete és szeretete, megélhető az új perspektívák, az új megoldási módok felfedezésének szabadsága, a megerősödő önbizalom öröme, és a pozitív jövőbe vetett hit reménye.
Keresztényként hiszem, hogy az Istennel való kapcsolat egy ilyen kapcsolat, amiben Isten arra is elhív minket, hogy egymással is ilyen kapcsolatban legyünk. Ezzel a megértő, elfogadó, reményteljes hozzáállással igyekszem segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak.
Forduljon hozzám bizalommal az alábbi témákban
Egyéni tanácsadásban:
• önismeret
• életvezetési tanácsadás
• önbizalomhiány
• határállítási problémák
• konfliktuskezelési nehézségek
• kommunikációs nehézségek
• beilleszkedési nehézségek
• érzelem-szabályzás, önmegnyugtatás nehézségei
• kapcsolati nehézségek
• párválasztási nehézségek
• kapunyitási pánik, jövőtől való túlzott félelem
• veszteséggel, gyásszal való megküzdés
• krízis-tanácsadás
Párterápiában:
• egymás megismerésének mélyítése
• kommunikációs nehézségek
• párkapcsolati nehézségek, elakadások
• családi konfliktusok
• határállítási problémák a családban
• szerep-elosztási problémák a családban
• veszteségek, gyász a családban
• házassági krízisek
Tanácsadói csapatunk orvos tagjaként azt vallom hivatásomnak, hogy mások életének és kapcsolatainak gyógyulásában működök közre – továbbadva ezzel valamit, amit én magam is megtapasztaltam. Ez irányú tanulmányaim – coach képzés, pár- és családterapeuta képzés, pszichiátriai képzés – és évtizedes orvosi gyakorlatom alapján lehetőségem van a hozzám fordulókat holisztikusan megérteni és segíteni. Hivatásomnak ezen kívül alapja és erőforrása a keresztény hitem, valamint a feleségként és három gyermek édesanyjaként megélt személyes tapasztalataim.
Szenvedélyem az Élet, ezért szakemberként a célom másokat is annak minél egészségesebb és boldogabb megélésére segíteni. Meggyőződésem és saját tapasztalatom is, hogy ha nekiállunk aktívan tenni életünk gyógyulásáért, a változásért, és abban hozzáértő segítséget kapunk, az meg fogja hozni az eredményt.
Pszichológusi munkámban kulcsszó számomra a növekedés: ahogyan egy gyümölcsfának szüksége van arra, hogy gondoskodjunk róla, megtrágyázzuk, megmetsszük, úgy a saját életünkben is szükség van arra, hogy megtaláljuk az optimális feltételeket a fejlődéshez, a megújuláshoz, a minket ért negatív hatásokkal való megbirkózáshoz. Meggyőződésem, hogy a befektetett idő és energia megtérül.
Várom mindazokat, akik valamely problémán, elakadáson szeretnének továbblendülni, vagy egy reménytelennek érzett helyzetre szeretnének megoldást találni egy új perspektívából.
2018-2020 Családterápiás alapképzés, Pszichodráma asszisztensi képzés
2015 Autogén tréner, Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület
2013-2015 Pszichológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem
2010-2013 Viselkedéselemző, Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Forduljon hozzám bizalommal az alábbi témákban:
• önismeret, önbizalomhiány
• stresszkezelési nehézségek
• konfliktuskezelési nehézségek
• kommunikációs nehézségek, asszertivitás
• társas kapcsolatok nehézségei
• párkeresési, párkapcsolati elakadások
• családon belüli kapcsolati nehézségek, elakadások
• határ-problémák
• halogatással, motivációval, tanulmányokkal kapcsolatos problémák
• kapunyitási pánik, pályaválasztási, pályamódosítási nehézségek
• bűntudattal, szégyennel való megküzdés
• szorongással kapcsolatos nehézségek
• levert hangulattal kapcsolatos nehézségek
• veszteséggel, gyásszal való megküzdés