
„Meg ne add magad! Sőt csak azért is vesd meg keményen lábadat, s ha bármi teher zuhan reád, meg ne roskadj alatta, még ha megriaszt is az első reccsenés!”
Seneca szavai most aktuálisak, hisz meglehetősen zuhannak ránk a terhek. Egy-egy csendesebb pillanatunkban talán érezzük, mintha roskadásig lenne rajtunk mindaz, ami néhány hete még csak rossz hír volt. Remeg a lábunk, ha a holnap bizonytalanságára gondolunk és dühít, amikor mások felelőtlenségében saját kiszolgáltatottságunkat látjuk növekedni.
Hol vagyunk most mindebben a zűrzavarban, mert a mai embernek néhány nap elég volt ahhoz, hogy a karanténból is autópályát építsen! Néha könnyebb lenne lefeküdni, falfelé fordulni, elaludni, s amikor mindennek vége, csak akkor felébredni. Csipke Rózsika álma mostanában vált vonzóvá. Mégis ez az álom nem lenne más, mint feladás, kimenekülés, bezárkózás, ahol már magunkkal sem mernénk szembenézni, nemhogy szeretteinkkel. Így válna pillanatnyi menekülésünk és fájdalomcsillapításunk egyéniségünk útvesztőjévé. „Meg ne add magad! Meg ne roskadj alatta, még ha megriaszt is az első reccsenés!”
Nem szoktam dicsekedni vele, de bár nagyon szeretem az esőt, mégis félek a viharoktól. Amikor kint tombol a szél, és csattognak a villámok, szinte gyermek leszek újra, és valami mély belső félelem settenkedik körülöttem. Seneca azt mondja, „vesd meg keményen lábadat!” Persze, mert viharainkban kell a biztos pont, az a pont, ami túlmutat saját erőnkön, saját eszünkön és elveinken, mert néha az nem elég. Ilyenkorra szól a buzdítást: „Kitartás, fel a fejjel!”
Fel a fejjel! … Még feljebb! … Még annál is feljebb!” Annyira fel, hogy megláthassuk az erőforrást, miszerint nem egyedül kell a reccsenést elviselnünk, hanem Istennel, aki ezt mondja: „Szemem már nyitva van és fülemmel figyelek az imádságra…itt lesz nevem örökké, itt lesz szemem és a szívem is mindenkor.” (II.Krón.7:15-16.).
Bárcsak bele tudnánk bugyolálni lelkünket a tudatba, hogy szerető Istenünk szeme, füle itt van a viharban is. Bárcsak megerősödne lelkünk Istenben, aki azt mondja, bármilyen rombolást hozzon a vihar szemem itt van, fülem itt van. Sőt, a szívem, változatlanul, mindenkor itt van! Bár a reccsenés, a vihar nem kerül el, de ebben nem vagyunk egyedül! Bízzatok, nem vagyunk egyedül!