Az új év első napjaiban sokunknak megfordul a fejében a kérdés, „Mit akarok megváltoztatni az új évben?” „Mit akarok másként csinálni az új évben?” „Mit akarok elérni az új évben?”. Futnánk ugye? Célba futnánk gyorsan, hogy amint odaérünk újabb célokat tűzhessünk ki a következő futáshoz!
Jézus miután megvendégelte az ötezer embert odaszólt tanítványainak: „Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre és pihenjetek meg egy kissé! – Mert olyan sokan voltak, akik odaérkeztek, és akik elindultak, hogy még enni sem volt idejük.” Márk 6:31.
Mintha a mi életünket írná le, annyian érkeznek, annyi a munka, annyi a teendő, hogy enni sincs időnk. Ráadásul korunk dicsősége, ha valaki túlhajszolja magát. Ki érdemelne vállveregetést azért, ha azt mondaná, „Mostanában olyan jól osztom be az időmet, olyan jól húzom meg a határaimat, hogy többet pihenek, élvezem a hobbijaimat. Így azért annyira élhető az élet.” Társadalmunk sokkal inkább elismeri azt az életvitelt miszerint „Nincs időm enni sem, alig alszom, már csak vánszorgok, de fogamat összeszorítva is végig csinálom!”. No erre bólogatunk, s ha mi ennél egy kicsit is lazábban élünk, akkor az elismerés mellé egy kis szégyen is társul, hisz „én kevésbé szenvedek, mint ő”.
Szóval merünk-e ÉLNI? Tudjuk-e életünket tisztelni, szeretni? Merjük-e munkánkat letenni, elmenni „CSAK MI MAGUNK” egy „LAKATLAN HELYRE” egy „KICSIT MEGPIHENNI”? Jézus erre hívta el a szolgálat után tanítványait: csak mi, nyugiban, pihenni. Érdemes lenne az évet nem megoldandó fogadalmak tömegével kezdeni, hanem megpihenni, lecsendesedni, félrevonulni, csak lenni, míg lelkünk feltöltődik. Élettisztelő, Életszerető Új Évet!
Tapolyai Emőke